Nézze meg, milyen a Mabifo konferenciák hangulata!

Tomonyiczka András

1987-ben végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskola Határőr Tanszékén, majd 1990-ben a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett másoddiplomát. 1987-től 2010-ig a Határőrség, majd annak megszűnését követően a jogutód Rendőrségnél teljesített szolgálatot különböző vezetői beosztásokban. Ebből az időszakból külön büszke a rendészeti feladatok bevezetésében való közreműködésére, valamint az utolsó 12 év kirendeltség-vezetői munkájára.
 
Ezt követően a kereskedelemben helyezkedett el biztonsági vezetőként, ahol felelt az áruházi vagyon védelméért, az ismert és ismeretlen hiánycél betartásáért, valamint a vásárlók és dolgozók biztonságáért. Itt ismerkedett meg a magánbiztonsági szakma alapjaival.
 
2017-ben váltott, és került az energetika világába, de maradva a biztonsági területen. Először vezető szakértőként, majd később osztályvezetőként vállalt aktív szerepet a biztonsági fejlesztések tervezésében, kivitelezésében, majd a kiépült rendszerek működtetésében. 2020 óta az MVM Mátra Energia Zrt. fizikai– és humánbiztonsági osztályvezetője. Részt vett a vállalt új biztonsági koncepciójának megalkotásában és a megvalósítás felügyeletében. Ennek keretében megalkotta az új biztonsági folyamatszabályzókat, valamint a munkatársak és a külső partnerek biztonságtudatossági szintje emelésének alapjait. Új területként kialakította a humánbiztonsági szervezet feladat– és struktúrarendszerét. Kiemelkedő szerepe van az innovatív újítások, technikai fejlesztések bevezetésében. Szervezi, irányítja és ellenőrzi a saját állományú portaszolgálat és bánya rendészet napi munkáját, parancsnoka a fegyveres biztonsági őrségnek, valamint koordinálja és felügyeli a külsős vagyonőri szolgáltatók szerződésszerű teljesítését.